BudaiHomeArt

Merész formák – kihívó színek

Nem minden építészeti szabály "kőbe vésett" és megváltoztathatatlan. Egy olyan lakást mutatunk be, ahol több helyen merőben új és merész formákat, színeket és anyagokat használtak. Ahogy azt az alaprajzon is…

Elolvasom

Átszabott lakás

Érdekes lenne megtudni, mit érezne az építész-tervező, ha az általa tervezett lakóparki kislakásba mindenféle változtatás nélkül kéne beköltöznie. Saját élményeinek és tapasztalatainak talán pozitív hatása lenne a jövőbeli munkákat illetően,…

Elolvasom

Kicsi a világ

Már a ház építése során bekapcsolódtam a munkálatokba, azonnal megfogott az épület formai kialakítása, pedig akkor még nem sejtettem, hogy a végeredmény ennyire színes, ennyire játékos lesz. Barátságos, meghitt, mediterrán…

Elolvasom

Gyorsan különlegeset

Ez volt a jelszó, amikor Budai Ildikó lakberendezőt házigazdáink felkérték újonnan vett házuk belső tereinek megtervezésére. Jó okuk volt rá, hogy megbízzanak a szakember képességeiben, hiszen korábban előző otthonukat, sőt…

Elolvasom

Nagyvonalú terek

Legyen kis alapterületű, szűkös apartman, vagy több száz négyzetméteres, többszintes villa - egy lakberendezőnek mindegyik egyforma kihívást jelenthet. Ám, ha az építészeti tervek valóban átgondoltak, a terek jó arányúak, ha…

Elolvasom

Egyezségre jutva

A tulajdonos fiatal pár között nem volt teljes az egyetértés a berendezést illetően. Lakásukról alkotott képük alapjaiban különbözött egymástól. A hölgy a lágyabb, szertelenebb formákat, a meleg tapintású fát, a…

Elolvasom

Fények mindenütt

Ez alkalommal kedvenc konyhámba kalauzolom az olvasókat. Sok lalást, s benne konyhát terveztem, de talán ez a legkülönlegesebb. Előrebocsátom, hogy valódi bemutatására, a sok trükk, érdekesség felsorolására az adott keretek…

Elolvasom

Konyha vitrinnel

A fiatal pár újonnan épült házának konyháját (valamint épített bútorait) a nyílászárók ihlették. Finom tapintású, melegvöröses színre pácolt fafurnéros bútorok készültek. Az étkezőt két, belső világítású üvegajtós, üvegpolcos vitrin fogja…

Elolvasom

Két kicsiből egy kicsit nagyobb

Megbízásomat a feladat típusához képest későn kaptam. A többlakásos társasházban a két pici szomszédos lakás közötti falakat már napok óta bontották, amikor felkértek a belső terek egyedi bútorainak megtervezésére. Természetesen…

Elolvasom

Csempe helyett

Megbízóim már a ház tervezésekor kérték segítségemet otthonuk kialakításában, így együtt találtuk meg a konyha és az étkező helyét is. Mai, moden életteret szerettek volna, ahol a család minden tagja…

Elolvasom