Budai Ildikó
Telefon: +36 30 454 8222
E-mail: budaihomeart@gmail.com
Web: www.budaiildiko.hu
Facebook : Budai Home Art – Budai Ildikó
Instagram : ildiko_budai_home_art
„Okos álmokat dédelgető, játékos emberek tudják igazán, szívvel átformálni a világot.”
Elismerések
- 2003. Év Lakberendezője – elismerő oklevél
- 2005. Év Lakberendezője – Szakmai díj és Közönségdíj
- 2010. Év Lakberendezője – Szakmai díj és Közönségdíj
- 2016. Év Lakberendező Teamje
Önéletrajz
1968 decemberében születtem. Mondhatnám, hogy már gyermekkoromban tudható volt, előbb-utóbb lakberendezőként élem életem, hiszen nyaranta nagyszüleim házának udvarán „alaprajz-házban” játszottunk, amit kavicsokkal raktunk ki. Első rajzos próbálkozásaimat tekintve azonban akár divattervező is lehettem volna, hiszen egy egész füzetnyi ruhát terveztem babáimnak.
Érettségi után mégis az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE TTK) matematika-számítástechnika szakát végeztem el.
Kisebb kanyarok, család, gyerek után a kereskedelemben foglalkoztam hat éven át burkolatokkal, fürdőszobákkal, konyhával, szaunával, úszómedencékkel. Nagyon hasznos évek voltak. Tárgyalás-technika, gépészeti ismeretek, tervezés, kreativitás, szervezés, válság-kezelés, minden, ami az élethez kell.
… és akkor elindultam a „közönség kívánságára” a lakberendezői pályán.
1999-ben végeztem a Veresegyházi Lakberendező Iskolában, ahol Czeglédi Kovács István irányító figyelme meghatározó későbbi munkáim során is.
A belsőépítészet, a lakberendezés egyszerre szakma, hivatás és művészet, azonban ez egy alkalmazott műfaj. Semmi sem lehet öncélú. Maximálisan alkalmazkodni kell a megrendelő személyiségéhez, szem előtt tartva természetesen az objektív adottságokat, így az épület stílusát, alapterületét, az építészeti tér jellegét.
A döntő szempont azonban a megrendelő életformája, ízlése, hogy mennyi időt és milyen napszakban tartózkodik otthonában, melyek a kedvenc színei és mi az amit egyáltalán nem szeret. A lakberendezőnek egy kicsit pszichológusnak is kell lenni, ki kell derítenie, hogy milyen színek, formák között érzi jól magát, és mit vár el tulajdonképpen leendő lakásától az ember, különben nem lehet személyre szabott, jól működő tereket létrehozni. A lakásnak tükröznie kell lakója egyéniségét, hogy valóban az otthona legyen.
Munkámban a legizgalmasabb, hogy minden esetben új és új feladattal kell szembenézni, hogy nem lehet , és nem is szabad sablonokban gondolkodni, és hogy a tervezés és a kivitelezőkkel való tárgyalások során nem kerülhetek szorult helyzetbe, például a műszaki problémák megoldásakor. Költségkímélő és kevesebb bosszúsággal jár, ha a lakberendező már az építkezés során, esetleg már az építészeti tervezéskor bekapcsolódhat a munkába. Úgy gondolom, egy ház vagy lakás akkor igazán jól sikerült, ha figyelmet fordítunk minden apró részletre. Ne legyenek kínos, kidolgozatlan elemei a térnek, ne legyenek „miért”-ek. Átgondoltság és megbízható megoldások szükségesek.
A belső tér …
Kedvelem az átláthatóságot, a nyitott térhatásokat, áttört falakat, fényeket, de persze úgy, hogy a funkciók elkülönüljenek, a terek jól bútorozhatók maradjanak. A bútoroknak szándékaim szerint a tér elemeiként kell hatniuk, harmonikusan kell illeszkedniük a környezetükhöz. Szívesen tervezek éppen ezért egyedi bútorokat is.
A stílus …
Nincs kedvencem. Bármilyen stílusban szívesen gondolkodom, ilyenkor alaposan körbejárom a témát. A kevert stílust kedvelem azonban, hiszen egy tiszta stílus nem lenne korszerű, sem élethű. Használat során a lakás állandóan változik, ahogy mi magunk is. Fontos azonban, hogy legyen a berendezésben valami újszerű, sajátos, egyedi (akár meghökkentő is). Olyan, amit kreatív hozzáállással, forma- és anyagtársításokkal hozhatunk létre, természetesen a megrendelő személyiségét és igényeit figyelembe véve. Legyen szép és funkcionális, formái és színei és anyagai harmonizáljanak. Nagyon fontosak a részletek!
Munkámban a kreativitás, a megrendelővel való kölcsönös bizalom és jó együttműködés a meghatározó, melynek eredménye egy olyan otthon, ahol lakója jól érzi magát, sőt (emberi gyengeség, de lényeges szempont) büszke lehet rá, hisz otthonunk saját magunkról árulkodik, életünk része, egyik főműve is …
Kiállítások
- 2004. Lakáskultúra élőben – LOSZ–stand
- 2004. Construma – LOSZ-stand
- 2004. BNV – „Alkotó elemek – Formáló elmék” enteriőrsziget – Víz-Futura enteriőr
- 2005. BNV – „Generációk harmóniája” – Lakberendezői Trendsziget – 3. 4. és 6. enteriőrök
- 2006. BNV – Lakberendezői Trendsziget – „Reflexiók a fémben” enteriőr
- 2006. Bútorvilág – Hálószoba és Fürdőszoba enteriőrök
- 2007. BNV – Kreativ5.hu – Stílus-sziget
- 2010. HOVENTA – Csillagsziget – Dubai fürdőszoba
- 2011 Idő-Tér-Kép – Fotópályázat és kiállítás – MaxCity
- 2015. Construma – Design Evolúció – LOSZ stand
- 2018. S/ALON Budapest – 4 stand tervezése – JAB, GEBERIT, LOSZ, A-Salon
- családi házak, társasházi és lakóparki lakások, régi, belvárosi lakások
- üzletek, irodák, vendéglátóhelyek, kiállítások
Referenciák
- Balatonalmádi Yacht Club és Cukrászda (a mólónál)
- DORSUM RT. – Budapest, szoftverfejlesztő cég
- Horváth Iván és Társai Ügyvédi Iroda – Budapest (recepció, iroda)
- MOLDIN RT. – Szombathely (recepció, tárgyaló és társalgó, konyha-ebédlő)
- EUROTREND Informatikai Kft. – Veszprém melletti fejlesztő központja
- Pizzéria és biobolt, Csemegebolt – Budapest, XIII. és XII.
- HAVANNA Travel CLUB – Budapest, III. – Eurocenter
- ArtMED Kft. – Budapest, XIII. – irodák, recepció, tárgyaló, konyha-ebédlő, fürdőszobák, vezérigazgatói szoba
- SYNTRON Kft. – Budapest, III. – Mérnöki iroda
- WARM Kft. – Budapest, XVI. – Imola Ceramica bemutatóterme
- BOROSTYÁN Függönyszalon – Székesfehérvár
- Dél Hercegnője – Zalaegerszeg – 58 lakásos társasház recepciója
- Debreceni Orvostudományi Egyetem DEOEC – Debrecen (Látogatói Központ és Fogászati Központ)
- TRANSELEKTRO RT. – Elnöki szint és Vezérigazgatói szint – Budapest, Nádor u.
- GUNDEL ÉTTEREM – Télikert, Budapest, Állatkerti út,
- ÁRPÁD-HÁZ mintalakás – Budapest, Teve u.
- Főzelékfaló – étterem – Budapest, V. Hercegprímás utca
- Corner-18 – étterem – Jászberény
- EMPORIO – bár és étterem – Budapest, V. Szabadság tér – Bank Center
- 4D-Genesis – ultrahang-központ – Budapest, II.
- GB Europa – iroda – Budapest, Gerbeaud-ház
- Argonsoft – mindkét irodája
- Andrássy Palace – ügyvédi iroda
- és nem utolsó sorban : egy kis falusi KOCSMA – Pusztamagyaród …